A kilátás a szállásunkról.
A szállásunk a mini fürdő-wc-vel.
Az utolsó napunkra próbáltuk besűríteni, amit még lehetett. Így reggel a közeli Little India negyed felfedezésére indultunk, és nagyon meleg volt.
Csak egy sikátor a szolgáltatók másik oldalán.
Itt, az indiai negyedben csillapítottuk éhségünket is. Tálunkon szószos hús, kis leves, párolt fűszeres zöldség, csípős szósz volt, és még desszertet is kaptunk. Igaz, mások kézzel ettek, gondoltak a nyugatiakra is, és evőeszközök is voltak. Még kancsó víz is járt minden asztalhoz, úgyhogy szomjasak se maradtunk. Ez élvezeti értékéből csak utólag vesztett egy kicsit, mikor kiderült, hogy az a kézmosó víz volt.
A mindenféle boltsorok környékén nyüzsgő élet mellett gyönyörű hindu templomot is láttunk.
Innen az Ázsiai Civilizációk Múzeumába siettünk volna át, ha jött volna a busz, de mivel a taxi se rossz választás, főleg nem időszűkében, leintettünk egyet. Egy kedves, beszédes indiai fiatalember volt a sofőrünk, aki a világ hasonló területein járt már, mint mi is, jókat sztorizgattunk.
A múzeumtól eleinte kicsit ódzkodtam, de amikor elénk tárult az ideiglenes kiállítás, már inkább azon kezdtünk el aggódni, hogy marad-e elég időnk itt, mielőtt el kéne indulni.
Egy a IX. században elsüllyedt hajó roncsait tárták fel és állították ki. A hajó kerámiákat szállított Kínából feltehetőleg a Közel-Keletre. Írtak a korabeli hajózásról, kerámiakészítésről, és a rakomány tárgyain keresztül a korabeli életről is.
Ebben tárolták a kerámiákat.
Többek között ilyesmiket.
Az állandó kiállítás rész is érdekes volt, az itt előforduló népek kultúrájáról, a városállam történelméről, de csupa érdekes dolgon keresztül. Ajánlott! Sajnos a végén sietni kellett, mert még át kellett érni a maláj részre, ahonnan a vonat indult.
Esküvői díszek a menyasszonynak.
Ez pedig a régi tanoncok életénél volt.
Voltak kortárs művészeti alkotások is.
Itt az alkotó a sokszínűséget és békét olyan épületekre, virágokra emlékeztető kreppapírharmonikákból valósította meg, amik különböző fegyverek alakjait vették fel összecsukva.
Visszataxiztunk tehát a buszmeghez, ahol megtudakoltuk, hogy s mint lehet eljutni Johor Bahruba, és beálltunk a vészesen növekvő sorba. Elvileg lesz időnk jócskán, bár azt mondták, dugó van, és az kiszámíthatatlan. A buszon még aludtunk is, majd kicsit késve megállt a határnál, de sebaj, a jegyünkkel fel lehet szállni egy csatlakozásra. A szingapúri határnál várni kellett, főleg a külföldiek soraiban, úgyhogy beletelt egy időbe, míg átjutottunk, így már sietnünk kellett.
De az izgalmas része még csak most jött: hömpölygő tömegek vártak, hogy átjussanak mindenféle hivatalos és nemhivatalos kis- és nagybuszokkal. Egy ideig beálltunk a nekünk ingyenes járat sorába, de hamar lejött, hogy így nincs esélyünk. Közben mások ugráltak fel a csurig tömött, mozgó buszokra. Mi is kerestünk egyet, és felpattantunk.
A maláj oldalon szerencsére nem kellett sokat várni, úgyhogy elértük a vonat. Csomagjainkat biztonságba, magunkat kényelembe helyeztük, és egy kis Love Letter-özés után elszunyókáltunk.
Az alvós vonat kényelme.
