A dubaji reptéren még szundítottunk egy kicsit, aztán idő lett, úgyhogy mentünk a kapuhoz beszállni. Beálltunk az csóró jegyesek sorába, de mivel az első - és a középosztály beszállt már, egyiket-másikat áthívták az ügyintézés gyorsítása végett az előkelőbb sorba. Meg is jegyeztem, hogy most akár tűnhetnénk úgy is, hogy nem holmi proletárok vagyunk, és végül a szerencse, a jóisten és a jegykezelő személyének segedelmével át is hívtak minket. Minden ment a maga rendje és módja szerint, majd a tag elviharzott, és ketté tépte a jegyeinket. Itt egy pillanatra nem tudtuk, hogy most mi fog történni, ezért rákérdeztünk. A figura áttetette a jegyeket. Eszternek még volt egy utolsó próbálkozása: az ablak mellé szól az is? Válaszul mosolyogva mondta, hogy nem, aztán pontosított: de a középosztálybeliekhez. Éreztük, hogy nem kell kötekedni.

A repülőre felszállva aztán minden egy csapásra világossá vált. Nagyobb lábtér, kényelmesebb, elektromosan hátrahajtható lábtámlás székek a tökéletes alvópozícióhoz, szemben nagyképernyős kijelző, tablet, szélesebb menüválaszték. Még saját sztyuárrdesszünk is volt, aki külön bemutatkozott.

Így utólagosan nagyon jó érzés volt ilyen kényelemben utazni, de hát csak magunknak köszönhetjük, hogy sikerült megnyerni a pályázatot, hiszen nyilvános volt, bárki indulhatott volna rajta. (Azért magunktól nem fogunk ilyen jegyet venni, mert sokkal drágább, esetleg ha lesz saját tévé-, és/vagy rádiócsatornánk.)

És most jöjjön néhány kép a luxyba' csapatásról.

Meh...

Horgolj luxyba'. XoXo

Garçon, ez a steak nem elég véres. Meh.

Garçon, a maracuja-öntetbe nem kértem magokat. Merci.