A már említett kiadós libatömős reggeli után találkoztunk Doval. Sajnos az információnál azt mondták, hogy nem hogy csak ma nem tudunk felmenni a lombok között kifeszített kötélhágcsóhíd-útra, de sajnos egyáltalán nem, mert csak január 4-én nyit újra. Azért még ha ezt ki is kell hagynunk, azért egy jó nagy túra belefér, annak is örülhetünk, hogy az esti-reggeli eső abba maradt.

Elindultunk, és hamar megtapasztaltuk az eső utáni erdőjárás hátrányait itt.

Na, mi lehet ez?

Megfejtés hamarosan!

Átkeltünk a tegnap esti elöntött hídon, ahonnan látszik a kerülő is, amit este alig találtunk meg.

Készítettünk csoportképet Doval egy másik, tegnap még szintén járhatatlan hídnál.

Összefutottunk egy madarász úrral, aki segített beazonosítani, hogy egy jégmadárfélét láttunk épp elrepülni. Ki-e szemeled a következő képen?

A túránk legmesszebbi pontja egy menedékház, ahol összefutottunk még három madarász úrral (egyikük norvég), akinek az objektívje a fényképezőgép körülbelül tízszerese volt, és mutatott néhány igen szép képet.

A visszafele vezető út a tegnapi út fele volt, csak kiderült, hogy körülbelül tíz méterrel korábban fordultunk meg, minthogy látni lehetett az igazi dombtetőt. Ezúttal nem mulasztottuk el.

Nem maradhatott ki a lepkevadászat is, persze csak a fényképezés eszközével. Itt éppen egy lepottyant gyümölcs nedveit szopogatja egy pettyes példány.

A lombkorona olykor gyönyörű formációkat alkot, a hatalmas méretei mellett úgy eltörpül az ember...

Ez pedig olyan, mintha az ágakon egy teljesen más világ volna. Már-már videojátékba illő... akinek például ismerős a Flashback, annak ez nagy flashback lehet.

A bázisunkra visszatérve is elég sok érdekes állattal találkozni, mint például ezzel a tekintete meglehetősen döbbent tekintetű színes énekesmadárral...

vagy ezzel a kígyóval, amit Eszter szúrt ki, és hősiesen, hidegvérrel viselte a hüllő megörökítését. Igen, jól hallotáttok: a szálláshelyen, a házak között láttuk.

Videó az erősebb idegzetűeknek

Vacsorázni ismét a folyó másik oldalára mentünk, mert ezen csak a drága hotel drága étterme volt, és a vacsi nem volt az árban. Ott, a túlparton viszont olyan helyre akadtunk, ahol 400-500 forintért már mértek főételt is. Kuala Tahan, "főutca", vagy inkább körülbelül az egyetlen.

A szálláshelyre visszakompozva aztán gyönyörű pillanat várt minket: a kabalaállat - tapír örült a karácsonyi ajándékoknak.

Mára is jó éjszakát!